Poznaj slovenskú reč

2015. április 16-án zajlott a kassai Domino Művelődési Központban a Poznaj slovenskú reč elnevezésű verseny kerületi fordulója. Iskolánkat Nagy Sándor, III.B osztályos tanuló képviselte. A versenyzőknek egy populáris-ismeretterjesztő, “Lesz valaha a Holdon erőmű?” című szöveget kellett minél pontosabban visszamondaniuk, majd egy összefüggő szöveget kellett alkotniuk és előadniuk egy előre választott témáról, végül pedig előre megadott…

Klokan – Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny 2015

A Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny  alap- és középiskolás diákok számára meghirdetett vetélkedő, melynek szlovákiai szervezője a Talentída nevű nonprofit szervezet. A verseny a 20. század 70-es éveiben indult Ausztráliából. A Kenguru a világ egyik legnagyobb matematika versenye. A versenybe bekapcsolódó valamennyi résztvevő oklevelet kap, a legsikeresebb diákok pedig „sikeres megoldó“ oklevélben részesülnek. Minden versenyző bekerül egy sorsolásba, melynek fődíja két hordozható személyi számítógép. A harmadik…

Vissza a könyveket az iskolába!

2014. október 15. és 2015. február 15. között iskolánk diákjainak lehetőségük volt bekapcsolódni a Vissza a könyveket az iskolába! elnevezésű versenybe. A versenyt az ABC internetes könyváruház Pozsony Megyei Önkormányzatával és az Ikar kiadóval közösen indította négy évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy a fiatalokat olvasásra ösztönözze. A versenybe iskolánk diákjai is bekapcsolódtak, akiknek egy…

„Fiatal könyvelő“ elnevezésű verseny

A 4. évfolyamos Kereskedelmi Akadémiás lányainknak utoljára volt lehetőségük összemérni tudásukat könyvvitelből a szakmai vizsga gyakorlati része előtt. A „Fiatal könyvelő“ verseny célja az volt, hogy felkészítse a diákokat az érettségi vizsgára. Legjobban bizonyított és a legjobb számviteli készséggel rendelkezik Klaudia Világiová, ő végzett az első helyen. Tab: Eredmények Név Helyezés Világiová Klaudia 1. Ethelyiová…

Gépírásverseny

2015. 4. 21-én iskolánkon megrendeztük az első évfolyam Kereskedelmi Akadémia szakos diákjainak gépírásversenyét. A verseny két feladatból állt: feladat: Szövegmásolás és pontosság feladat: Perces másolások A „szövegmásolás és pontosság“ valamint a „perces másolások“ során a versenyzők sorrendjének megállapításakor nemcsak  a hibákat és az elért pontszámokat vette a zsűri figyelembe, hanem a másolt szövegek leadásának sorrendje is számított.   A versenyen 8…

A Tudományos Diákköri Szaktevékenység 37. évfolyamának körzeti és kerületi fordulója

A Tudományos Diákköri Szaktevékenység (SOČ) 37. évfolyamának körzeti fordulójára 2015. március 26-án került sor az iglói Technikai Szakközépiskolában. A versenyzők hivatalos benevezése 9:30 és 10:00 óra között zajlott, az egyes szakágazatok pedig 10:00 és 14:30 között mutatták be pályamunkáikat. Ezt követte a verseny kiértékelése 15:00 óráig. Iskolánkat Nikola Gabódová és Diana Pekáriková képviselték a 17.…

Fodrászverseny az első évfolyamban

Az elsős fodrász szakos diákok versenyét 2015. március 25-én rendezték meg az iskola 2. számú szalonjában. A megmérettetésen az I.D osztály tanulói vettek részt a következő kategóriákban:                    Alkalmi frizura                    Frizura Fantázia A célunk az volt, hogy diákjaink bemutathassák kreativitásukat és ügyességüket. A versenyzők lámpalázát fokozatosan felváltotta az alkotás öröme és természetesen a szorgalmas…

Karácsonyi műsor

2014. december 19-én, az utolsó tanítási napon iskolánkban karácsonyi programot rendeztünk. A HEURÉKA műveltségi vetélkedő, az ikebanaverseny és az ünnepi műsor a több héten át tartó adventi rendezvénysorozat tetőpontja volt. A program egy reggeli osztályfőnöki órával kezdődött, majd a diákok megtekinthették a kiállított asztali díszeket, és szavazhattak a legszebbekre. 9:00 órakor kezdetét vette a HEURÉKA…

Ajándékozz mosolyt

A gyermekotthonokban élő gyermekek szervezete – a középiskolákkal együttműködve – már 13 éve szervezi meg az Ajándékozz mosolyt! elnevezésű nyilvános gyűjtést. A kezdeményezés célja, hogy a karácsonyi időszakban segítsék a nehéz körülmények között élő gyerekeket, családokat. A Kassai kerület idén 2014. december 16-án, 9 város, 16 középiskola és 248 diák részvételével kapcsolódott be a gyűjtésbe,…

A Kassai Planetárium és a Szlovák Műszaki Múzeum megtekintése

2014. december 11-én a III.A és III.B osztály elektrotechnikai műszerész szakon tanuló diákjai látogatást tettek Kassára, a helyi Planetáriumba és a Szlovák Műszaki Múzeum Tudományos-Technikai Központjába. Az exkurzión 20 diák vett részt. A planetárium alkalmazottja különleges előadást készített számunkra – az épület kupolája alatt bemutatta az éjszakai égbolt érdekességeit, égi jelenségeit. Az előadás után a diákok megtekintették…