STROJZRUČ II – ügyességi verseny

2016 november 24-én iskolánk tiszacsernyői műhelyében ügyességi versenyt rendeztünk a II.D osztály autószerelő-műszerész szakon tanuló diákok részére. A versenynek elméleti és gyakorlati része volt. A kérdéseket az eddig elsajátított ismeretek alapján állítottuk össze. A verseny témája: Az autószerelés technológiája – A kerék és a gumiabroncs. A tanulóknak a következő versenyfeladatokat kellett teljesíteniük: a kerék és…

Karácsony 2016

Ahogy közeledik a karácsony, az év legjobban várt ünnepe, egyre jobban vágyunk a szeretetre, a családi harmóniára, a boldogságra. A karácsony hangulata kötötte össze iskolánk nyelvész tanárait és tanulóit, hogy méltó ünnepi műsorral köszöntsék a Megváló születését. Németh Alexandra I.A osztályos tanuló Az elfelejtett út című szavalatával nyitotta a programot. Ezt követően a betlehemesek éneke,…

II. királyhelmeci Mikulás-futás

Iskolánk 11 diákjából, december 4-én, egy rövid időre „kis Mikulások” lettek, hogy a közel 200 fős tömeghez kapcsolódva 1,2 km-es távot fussanak le Királyhelmec központjában. A Királyhelmeci Kocogók idén második alkalommal rendezték meg a Mikulás-futást hagyományteremtő céllal. A Millennium térről induló verseny előtt Csótó Rita vezetésével rövid bemelegítőt tartottak, majd ugyanitt a célban a befutókat érem,…

Szalagok feltűzése – a búcsú első felvonása

„Eddig csak álmodtunk, terveztünk még,  most valóra válhat minden, ami szép.  Az élet, a munka tárt karokkal vár,  s hogy szép lesz-e csak rajtunk áll.” /Szabó Pál/ november 25-én került megrendezésre a IV.B osztály ünnepélyes szalagfeltűzése. Délutáni órákban a Királyhelmeci szakközépiskola IV.B osztályának végzősei felsorakoztak az iskola folyosóján, hogy megkapják szalagjaikat, melyeket büszkén viselhetnek majd. A szalag…

Mikulás az iskolánkban

December 6-án iskolánkat is meglátogatta a Mikulás. A diáktanács szervezésében a Mikulást segítői: angyalok és ördögök kísérték. Amerre jártak, tantermekben, kabinetekben, diákoknak és tanároknak ajándékokat osztogattak. A meglepetéseket a gyakorló iskola diákjai és a diáktanács tagjai készítették. Ezzel hivatalosan is kezdetét vették iskolánkon is a karácsonyi előkészületek, melyet az adventi időszakban még számos rendezvény fog kísérni.

Thália Színház

November utolsó napján, kora reggel iskolánk 38 diákjával elindultunk a kassai Thália Színházba. Jegyeink már le voltak foglalva így időben érkezhettünk a színház bejáratához. Nagyon sokban volt különleges az előadás, hisz a komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház fennállásuk óta először hoztak létre közösen egy színházi produkciót, teljesen egyenrangú félként, Székely Csaba: Bányavakság…

iBobor – informatikai verseny

dav Immáron 10.alkalommal került megrendezésre az iBOBOR országos informatikai verseny, melybe már hagyományszerűen iskolánk is bekapcsolódott. Idén összesen 62981 diák regisztrálta magát a versenyre 921 iskolából. A versenybe nemzetközi szinten 35 országban rendezik meg, viszont a diákok mindig egy adott országon belül méretettnek meg. A versengés két kategórián belül folyik: SENIOR és JUNIOR. A verseny…

Multifunkciós sportpálya átadása a 110 éves Királyhelmeci Szakközépiskolában

1906 fontos dátum a történelemben. Egyre ütemesebben fejlődik Európa, folyamatosan fejlődnek a városok és növekszenek a társadalmi igények Királyhelmec is. 1906 fontos dátum a Királyhelmeci Szakközépiskola történetében is. Az jó szakemberek iránti igény magával hozta a mesteremberek képzését. Ezen az éven indult meg a szakképzés Királyhelmecen, és szerepét mind a mai napig töretlenül betölti. 110…

Szövegértési verseny

A 2016/2017-es tanévet az Iskolaügyi Minisztérium szövegértési évként jelölte meg. A szövegértésre azért is szükséges ekkora hangsúly fektetni, mert a mindennapok embere az őt körülvevő szöveghalmaz helyes értelmezésével tud orientálódni a világban. Nem túlzás ezt kijelenteni, hisz szöveg alatt nemcsak egy irodalmi művet értünk, de térképek olvasását, szerződések szövegét, matematikai feladatokat, de ide tartoznak az étlapok is. Idén novemberben…

HEURÉKA 2016

Nagyon szegény lenne egy iskola, ha diákjai minden nap csak a padokban ülnének, ha az egyes tanórákat csak a szünetek kötnék össze, illetve a kötelező tanítási órák után mindenki sietne haza. Az iskolai életet a diákok tevékenysége adja, az ő saját munkájuk gyümölcse és a tudásukról való bizonyságtételük. Ennek ismeretében szervezte meg iskolánk lelkes tanári kara…