Liliomfi a Kassai Thália Színházban

Nem maradhat el tanév a Kassai Thália Színház előadása nélkül. Az idén is ellátogattunk Európa legkeletibb magyar színházában Szigligeti Ede Liliomfiának az előadására. A szerencsés színházlátogatók az I.A gépész, II.A, III.A osztályok tanulói voltak. Kemény fába vágta a fejszéjét a színház rendezője, mert a legendás Makk Károly filmmel nagyon nehéz volt felvenni a versenyt. A…

Mécs László Szavalóverseny

Királyhelmecen Mécs László Szavalóversennyel tisztelegtek  az egykor a városban szolgáló papköltő emléke előtt 2017. november 26-án. Takács István, a Mécs László Keresztény Központ Polgári Társulás elnöke, a rendezvény fő szervezője megnyitóbeszédében elmondta, a verseny töretlen népszerűségéről tanúskodik, hogy az idén is több mint 70 nevezés érkezett. A szavalóversenyre jelentkezők hat kategóriában versenyeztek. A versenyzők Mécs…

Mikulás

December 5-én iskolánkat meglátogatta a Mikulás. A diáktanács szervezésében a Mikulást segítői: angyalok és ördögök kísérték. Amerre jártak, diákoknak és tanároknak ajándékokat osztogattak. A meglepetéseket a diáktanács tagjai készítették. Ezzel hivatalosan is kezdetét vették iskolánkon is a karácsonyi előkészületek, melyet az adventi időszakban még számos rendezvény fog kísérni.

Színházi előadás Kassán

Nem mindennapi előadáson vettek részt iskolánk I.A és II.D osztályos tanulói. 2017. november 9-én a Kassai Állami Színház előadásában tekintettük meg Kálmán Imre egyik legismertebb klasszikus operettjét a Marica grófnőt. A diákjainkat már a színház épülete is ámulatba ejtette. A legtöbben először ültek patinás színházi páholyban. A pazar díszlet, a korabeli jelmezek, az élő zenekar és nem utolsó sorban a színészek profizmusa tette felejthetetlenné…

III. KIRÁLYHELMECI MIKULÁS-FUTÁS

Idén iskolánk 6 diákjából vált december 3-án, vasárnap egy rövid időre újra „kis Mikulás”, hogy a több, mint 100 fős tömeggel lefussák az 1,5 km távot Királyhelmec központjában. A Királyhelmeci Kocogók idén harmadik alkalommal rendezték meg az eseményt hagyományteremtő céllal. A Millennium térről induló verseny előtt Csótó Rita vezetésével rövid bemelegítőt tartottak, majd ugyanitt a célban…

L´OREAL iskolázás

Iskolánk tanárai 2017.november 21-én a L´OREAL kozmetikai és hajápolási termékeket gyártó céggel közösen iskolázást szervezett a fodrász és hajkozmetika szakokon tanuló diákok számára. A szakmai oktatás vezetője Pankuchová Andrea elsősorban bemutatta cége termékeit, majd ismertette a velük való munkát, pontosabban a hajfestés és melírozás technikáját. Az iskolázás nagyon hasznosnak bizonyult, diákjaink szívesen vettek részt a közös munkában, sok új információval…

Tanulmányi kirándulás

A gépészeti tantárgybizottság 2017. 11. 21-én tanulmányi kirándulást szervezett az első évfolyamban tanuló diákok számára, illetve az első és másod évfolyamos felépítményi szakon tanuló diákok számára a Kassai Műszaki Egyetemre, amelynek témája Újdonságok a gépészetben. A tanulmányi kirándulás célja az volt, hogy a diákok betekintést szerezzenek az automatizált gépgyártásban használt műszaki anyagokba, valamint a gépkocsigyártásban használatos új fejlesztésekbe…

Üzemlátogatás a borsi áramátalakító állomásra

Az elektrotechnikai tantárgyak tantárgybizottsága éves tervének alapján 2017. november 21-én szakmai üzemlátogatásra került sor. A III.A és IV.A osztály elektrotechnikai műszerész szakos tanulói látogattak el a borsi áramátalakító állomásra. Az akción 28 diák és két szakoktató vett részt. A diákok betekintést nyertek az egyenirányító állomáson folyó munkába, láthatták a 22 kV-os tápvezetéket, megismerkedtek a reaktor és a 6…

Márton-napi Libagalibán voltunk

Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ, valamint Nagytárkány község önkormányzatának együttműködésével idén október 21-én került megrendezésre, Nagytárkány utcáin a már hagyománnyá vált Márton-napi Libagaliba. Ezen a színvonalas rendezvényen, minden éven iskolánk is képviselteti magát. Habár idén az időjárás nem nagyon kedvezett, programunk mégis felkeltette a vendégek figyelmét. Kekeš Marek III.A osztályos tanulónk segítségével bemutattuk és működésbe hoztuk  lego robotjainkat…

A legeredetibb halloweentematikájú osztály

A diáktanács október elején versenyt hirdetett meg, melynek célja az osztálytermek kellemesebbé tétele, az adott évszaknak megfelelően. Idén témát is meghatároztunk: Halloween ünnepe. Mivel ezen ünnep nem a klasszikus értelembe vett szépségről, hanem inkább a rútságról, félelemről szól, így az osztályok többségében is megjelentek a boszorkányok, szellemek, denevérek, fekete macskák és egyéb ijesztő rémalakok. A diákok fantáziájának semmi sem szabott…