Nem mindennapi előadáson vettek részt iskolánk I.A és II.D osztályos tanulói. 2017. november 9-én a Kassai Állami Színház előadásában tekintettük meg Kálmán Imre egyik legismertebb klasszikus operettjét a Marica grófnőt. A diákjainkat már a színház épülete is ámulatba ejtette. A legtöbben először ültek patinás színházi páholyban. A pazar díszlet, a korabeli jelmezek, az élő zenekar és nem utolsó sorban a színészek profizmusa tette felejthetetlenné az előadást. A fülbemászó dallamok ismerősek voltak nemcsak a kísérő tanárok számára – Mgr. Šemega Gabriella, PhDr. Pankovics Andrea – hanem a tanulók is felismerek egy-egy közismert „slágert“.
Reméljük, hogy a szervezett iskolai színházlátogatások erősítik diákjaink etikai, esztétikai ízlését, és megalapozzák az igényüket a későbbi színházi előadások iránt.