klA Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny  alap- és középiskolás diákok számára meghirdetett vetélkedő, melynek szlovákiai szervezője a Talentída nevű nonprofit szervezet.

A verseny a 20. század 70-es éveiben indult Ausztráliából. A vetélkedő megálmodói azt szerették volna bebizonyítani, hogy a matematika nem csupán egy „száraz“, tényeken alapuló tantárgy, hanem szórakoztató, sok örömöt nyújt és a végén a siker sem marad el.

A Kenguru a világ egyik legnagyobb matematikaversenye. 2013 márciusában 50 ország több mint 6 millió diákja kapcsolódott be ebbe a megmérettetésbe.

A versenybe bekapcsolódó valamennyi résztvevő oklevelet kap, a legsikeresebb megoldók pedig „sikeres megoldó“ oklevélben részesülnek.

Minden versenyző bekerül egy sorsolásba, melynek fődíja két hordozható személyi számítógép. A harmadik laptop tulajdonosa azon versenyzők közül kerül ki, akik iskolájukon a legsikeresebb megoldók voltak.

2014. március 24-énzajlott iskolánkon a Kenguru nemzetközi matematikaverseny.  A diákok tizenhárom különböző, életkoruknak megfelelő kategóriában versenyeztek, a mi tanulóink a KADET 012 és a JUNIOR 034 kategóriában mérhették össze tudásukat az ország legjobbjaival.

A versenyzők sorrendje az egyes kategóriákban:

KADET  012

Holováczová Diana        I.A
Jenigár Martin                I.A
Siriková Loreta              I.A

 

JUNIOR 034

Magyar Bálint                        III.A
Pankulics Roderik                  III.A
Baloghová Nikoleta               IV.A

Bulé František                        IV.A

 

[justified_image_grid ng_gallery=34]