November utolsó napján, kora reggel iskolánk 38 diákjával elindultunk a kassai Thália Színházba. Jegyeink már le voltak foglalva így időben érkezhettünk a színház bejáratához. Nagyon sokban volt különleges az előadás, hisz a komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház fennállásuk óta először hoztak létre közösen egy színházi produkciót, teljesen egyenrangú félként, Székely Csaba: Bányavakság című darabját dolgozták fel. A történet a következő: helyhatósági választások előtt áll a falu. Ince, a polgármester mindent megtesz pozíciója megtartásáért, még attól sem riad vissza, hogy feljelentse konkurenciát jelentő szomszédját, Izsákot. A kiérkező román rendőr azonban nem csak a hungarista Izsák ügyleteit vizsgálja ki. Egy istenháta mögötti, teljesen eldugott, az érvényesülésre semmilyen esélyt nem kínáló faluban nem a hétköznapi kisemberek mindennapi nyűglődését látjuk. És amit látunk az talán még letaglózóbb, még kiábrándítóbb, még nyomasztóbb, mint amikor az egyszerű falunépének testi-lelki nyomorultságát követjük nyomon. A tragikus helyzetekben is már csak tehetetlenül vergődnek ezek az emberek, amíg szerencséjük van, csak szavakkal bántják egymást. A humor bár féktelen és tiszteletlen, mégiscsak emberivé teszi ezt a teljesen kiüresedett, lelketlen létpangást.
Az előadás teljesen lenyűgözte a diákot és tanárt egyaránt. A kötött program után nyakunkba vettük a főteret, mely már karácsonyi díszekben pompázott, illetve megtekintettük a Szent Erzsébet Székesegyházat is. Mivel még volt időnk a diákoknak lehetőségük volt beszerezni a karácsonyi ajándékokat is.
Habár késő délután értünk haza, a színházi élmény hazáig kísért bennünket.