„Fiatal építész 2014”

2014. május 21-én a kassai technikai szakközépiskola negyedik alkalommal szervezte meg a „Fiatal építész” nevű versenyt. A szakmai vetélkedőn hét csapat vett részt, a csehországi Ostraváról érkező versenyzőkön kívül a nagyrőcei (Revúca), az iglói (Spišská Nová Ves), a dobsinai (Dobšiná), a bártfai (Bardejov) a kassai és a királyhelmeci szakközépiskolák diákjai mérték össze tudásukat, tehetségüket. A verseny társszervezője…

HOGYAN LEGYÜNK SIKERES VÁLLALKOZÓK?

  Hogyan legyünk sikeres vállalkozók? címmel tartott előadást iskolánk volt diákja Bračok Maroš, a királyhelmeci IT-Store tulajdonosa. A beszélgetésen a kereskedelmi akadémia 1. és 2. osztályos tanulói vettek részt, akik számos, a gyakorlatból vett példákon keresztül egy konkrét vállalkozás kulisszái mögé pillanthattak be. Az előadó mesélt vállalkozása elindításáról, a kezdeti nehézségekről és akadályokról, továbbá hangsúlyozta, hogy diákjaink ezen a szakon kellő szakmai…

„A LEGJOBB ÜZLETI TERV“ VERSENYE

A legjobb üzleti terv elnevezésű versenybe a IV.A osztály kereskedelmi akadémián tanuló diákjai kapcsolódtak be. A versenyzőknek egy vállalkozási ötlet alapján kellett üzleti tervet készíteniük. Ehhez először tanulmányozniuk kellett egy sikeres vállalkozás beindításához szükséges dokumentum elkészítésének módját és az üzleti terv egyes részeit. A kidolgozott terveket a versenyzők prezentációk formájában mutatták be.   A zsűri az egyes munkákat az alábbi kritériumok…

A fiatalkorúak büntetőjogi felelőssége

A fiatalkori bűnözés napjaink egyik legsúlyosabb társadalmi problémája. Sajnos a Szlovák Köztársaságban az elmúlt évek bűnügyi statisztikája szerint növekszik a fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma és fajtája. A rendőrség ezért országszerte különféle megelőzési programokat szervez. A fiatalkori bűnözés problematikájáról tartott előadást diákjainknak Ing. Hankosčáková, a tőketerebesi rendőrkapitányság egyik munkatársa 2014. május 6-án. A rendőrség dolgozóját azzal a nem titkolt szándékkal hívtuk meg…

Klokan – Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny 2014

A Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny  alap- és középiskolás diákok számára meghirdetett vetélkedő, melynek szlovákiai szervezője a Talentída nevű nonprofit szervezet. A verseny a 20. század 70-es éveiben indult Ausztráliából. A vetélkedő megálmodói azt szerették volna bebizonyítani, hogy a matematika nem csupán egy „száraz“, tényeken alapuló tantárgy, hanem szórakoztató, sok örömöt nyújt és a végén a siker sem marad el. A Kenguru a világ egyik legnagyobb…

Čiastočné výsledky uchádzačov ZŠ na prijímacie skúšky pre školský rok 2014/2015

Čiastočné výsledky uchádzačov ZŠ na prijímacie skúšky pre školský rok 2014/2015 –          štvorročné študijné odbory – 1.kolo – 1.termín   Meno a priezvisko žiaka ZŠ Vyučovací jazyk Počet pridelených bodov za prospech Počet pridelených bodov za Testovanie 9 – 2014 Ladislav Abaházi Kráľovský Chlmec maďarský 80,00 53,00 Tomáš Lőrincz Kráľovský Chlmec maďarský 80,00 62,00 Pavol…

A Föld napja iskolánkon

A Föld napja alkalmából (április 22.) különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyek a Föld illetve környezetünk megóvásának fontosságára irányítják figyelmünket. Ebből az alkalomból a III.A osztály elektrotechnikai műszerészei szűkebb környezetük – iskolánk területét igyekeztek széppé varázsolni. A fiúk összegyűjtötték a szemetet, megkapálták a virágágyásokat, megtisztították a járdákat és összeszedték a lehullott gallyakat.   A mindössze néhány órás munka során diákjaink megmutatták, hogy nekik sem mindegy, milyen…

A Tudományos Diákköri Szaktevékenység (SOČ) 36. évfolyamának körzeti és kerületi fordulója

 A Tudományos Diákköri Szaktevékenység (SOČ) 36. évfolyamának körzeti fordulója 2014. március 27-én zajlott a nagymihályi Technikai Szakközépiskolában. A versenyzők hivatalos benevezése 9:30-tól 10:00 óráig tartott, ezt követte az egyes szakágazatok pályamunkáinak megtekintése és bemutatása, majd 14:30-tól került sor a verseny kiértékelésére, végül pedig a nyertesek neveinek kihirdetésére.             Iskolánkat a 17. számú szakágazatban – Pedagógia, pszichológia, szociológia – Lýdia Bundzáková…

Angol kultúra napja – másodszor

Idegen nyelvet tanulni hasznos dolog. Tanulmányok bizonyítják például azt, hogy az idegen nyelvet tanulók kreatívabbak, toleránsabbak és nyitottabbak az új dolgok befogadására. A nyelvtanulás ugyanis komplex dolog: az adott nyelv elsajátítása során megismerünk egy másik kultúrát, egy másik népet, egy másfájta gondolkodásmódot, illetve világlátást. Iskolánkon 2014. március 26-án másodszor rendeztük meg az angol kultúra napját.…