December 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja
December 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja, Diákjaink rajzokkal hívták fel a figyelmet erre a fertőző betegségre és az ellene való küzdelemre.
December 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja, Diákjaink rajzokkal hívták fel a figyelmet erre a fertőző betegségre és az ellene való küzdelemre.
2022. november 29-én megrendezésre került az angol nyelvi olimpia iskolai fordulója. A verseny, amelyen 23 tanuló vett részt, két részből állt. Az írásbeli részben hallgatási feladatot, szövegértést és nyelvtani feladatokat oldottak meg a versenyző diákok. A szóbeli részben képleírásban és párbeszéd alkotásban kellett bizonyítaniuk a tudásukat. Az iskolai forduló első helyezettje Krajnik Márk, IV.A osztályos…
Iskolánk úgy döntött, hogy a nemzetközi diáknap alkalmából megjutalmaz egy tanulót szorgalma és eredményessége alapján. A tanulók iskolán belüli jutalmazására az osztályfőnökök nyújtottak be javaslatokat az iskola választóbizottságához. A díj odaítélésére a következő tanulók lettek javasolva: Kreškociová Sofia logisztika szakos tanuló a III.A osztályból, Koncz Patrik a II.A osztályból, aki a megmunkáló és hegesztő gépek és berendezések programozója szakon…
2022. november 22-én Kassa Megye Önkormányzatának diákparlamenti tagjai találkozót szerveztek a különböző középiskolák diákparlamenti képviselői számára, amely a SPŠE Komenského 44 helyszínén került megrendezésre. A találkozón részt vett iskolánk tanulója is, diákparlamentünk elnöke, Slavomír Bolaček. Slavomír a III.A osztály logisztika szakos tanulója. A nap változatos programokkal telt, az egész napos tevékenységek pedig érdekesek és mindenekelőtt szórakoztatóak…
“A tolerancia jó alapkő az emberi kapcsolatok építéséhez.” Ron Hubbard 1996-ban az ENSZ Közgyűlése november 16-át a tolerancia nemzetközi napjává nyilvánította. E alkalomból iskolánk is szervezett egy rendezvényt, melynek célkitűzése az volt, hogy tanulóink megismerkedjenek a tolerancia szó jelentésével és a fogalom fontosságával a gyakorlatban. A diákparlamenttel együttműködve tájékoztattuk a tanulókat a tolerancia…
2022. november 11-én és 15-én iskolánk vendégül látta a nagytárkányi, tiszacsernyői, bélyi, bolyi, bodrogszerdahelyi, szomotori és nagygéresi magyar tanítási nyelvű alapiskolák, valamint a leleszi, borsi, bodrogszerdahelyi és szomotori szlovák tanítási nyelvű alapiskolák tanulóit. Elsődleges célunk az volt, hogy segítő kezet nyújtsunk a megfelelő középiskola kiválasztásánál a kilencedikes tanulóknak. A jelenlevők kísérő tanárokkal meglátogatták a korszerűen…
Az iBOBOR informatikai versenyen fő célja az információs és kommunikációs technológiák iránt érdeklődő tanulók támogatása és bekapcsolása a megmérettetésbe. A verseny az IKT-használatot kívánja szorgalmazni a gyermekek körében, ösztönözni őket a modern technológiák intenzívebb és kreatívabb használatára a tanulás során. Ebben a tanévben 16. alkalommal rendezték meg az informatikai versenyt, amelyen 124 574 versenyző vett részt,…
2022. november 9-én beszélgetésre került sor a szlovák rendőrség tagjaival. Nagy Ladislav főhadnagy és Molnár Gabriel főhadnagy a „Fiatalkorúak bűnözésének megelőzése” és a „Szociálpatológiai jelenségek” témakörében adtak elő iskolánk tanulóinak. Az elsős és másodikos tanulóknak lehetőségük nyílt sok érdekességet megtudni nemcsak a rendőri munkáról, hanem a törvények fontosságáról is. A beszélgetés során a tanulók a…
2022. november 7-e nem volt egy átlagos hétfői nap az I.A, II.A és III.A osztály tanulói számára. A logisztika és a megmunkáló és hegesztő gépek és berendezések programozója szakok tanulói a nagymihályi székhelyű GRONBACH k.s gépipari vállalatnál jártak, amely OEM berendezéseket gyárt konyhatechnikai világmárkák számára, konyhai berendezésekhez készítenek, valamint különböző mechanikus és dekoratív alkatrészeket. A…
Az olvasás népszerűsítése céljából rendhagyó irodalomórákkal kapcsolódtunk be az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapjába. A III.D osztály fodrász tanulói kreatív láncfeladatok alapján jutottak el egy-egy könyvhöz az iskolai könyvtárban. A könyvekben újabb feladat várta a diákokat, majd az elolvasott Shakespeare, Arany János, Márai Sándor idézetek és versek kerültek tanulmányozásra az óra további részében. A IV.B osztály…