Multifunkciós sportpálya átadása a 110 éves Királyhelmeci Szakközépiskolában

1906 fontos dátum a történelemben. Egyre ütemesebben fejlődik Európa, folyamatosan fejlődnek a városok és növekszenek a társadalmi igények Királyhelmec is. 1906 fontos dátum a Királyhelmeci Szakközépiskola történetében is. Az jó szakemberek iránti igény magával hozta a mesteremberek képzését. Ezen az éven indult meg a szakképzés Királyhelmecen, és szerepét mind a mai napig töretlenül betölti. 110…

VIII. Bodrogközi Sportolimpia

„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze” – vallja Szent-Györgyi Albert. A szellemi és testi nevelés egyik legfontosabb színtere az oktatási és nevelési intézmény. Ebben a nemes sportszellemben rendezte meg a Királyhelmeci Szakközépiskola immár nyolcadik alkalommal az általános iskolák részére a Bodrogközi Sportolimpiát. Az idén e rangos megmérettetésre 2016. június 10-én…

Középiskolai SPORTNAP

A 2016 március 15-én megrendezett SPORTNAP érdekes és változatos versenyek sorozatát hozta a II.A, II.B, III.A és III.B osztályok tanulói  számára. Különböző csapat- és egyéni versenyszámokban mérték össze tudásukat, mint például a teremfoci, röplabda, kosárlabda, asztalitenisz, tollaslabda és .erőverseny. A csapatjátékokban a III.A a III.B osztályok tűntek ki jó eredményekkel, kiemelkedően jól teljesített Muszka Marián, Jenigár Martin, Pankulics Zsolt,…

7. Valentin-napi röplabda bajnokság

A királyhelmeci szakközépiskola idén immár 7. alkalommal rendezte meg a tiszacsernyői tornatermében a Valentin-napi röplabda bajnokságot. Szinte már minden bodrogközi és ung-vidéki számára ismert, hogy ez a rendezvény a tanárokról, felnőttekről szól. Nagyon jó alkalom arra, hogy a sport összekössön minket, hogy személyesen találkozzunk és kicsit hátrahagyjuk a mindennapok szürkeségét. A rendezvényt a reggeli órákban iskolánk igazgatója, Ing. Beňo Ivan nyitotta meg, majd bemutatkoztak…

Karácsonyi labdarúgó torna

Az egészséges fiatalok életéhez a szellemi frissesség mellett hozzátartozik a testi aktivitás, a sportolás lehetősége is. Maga a sport nemcsak az egyéni állóképesség növelését szolgálja, de kitűnő alkalmat nyújt arra, hogy a fiatalok találkozzanak és valamilyen nemes cél mellett kiálljanak. Ezen oknál fogva az idei hagyományos karácsonyi futball tornánk mottójául a „Sporttal a drogok ellen!”…

Focitorna Sárospatakon

Az iskolai élmények, tapasztalatok végigkísérik és hatással vannak az ember életére. Ezért is igyekszünk támogatni minden olyan iskolai tevékenységet, amely meghatározóvá válik a diákok életében, illetve nevelési szándékkal bír. Ezzel a céllal rendezett 2015. október 9 -én a sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon is sportversenyt, amely keretén belül focitornára is sor került. Iskolánkat Mgr. Jánošík…

Valentin-napi röplabdatorna

A sport olyan kötelék, amely összefűzi az embereket. Ezt a célt szolgálja a Valentin-napi röplabdatorna is, amelyet iskolánk minden évben megrendez. Egy sportesemény megszerzésekor sok elvárásnak kell megfelelnünk. A mi célunk is az volt, hogy ez a torna a lehető legjobban sikerüljön. Az, hogy a bodrogközi iskolai alkalmazottak versenyének 6. évfolyamánál tartunk, bizonyította, hogy sikerült…

Teremfoci iskolai liga – 1. forduló

Iskolánkban a sport a legtöbb diákot megmozgató és legrendszeresebben ismétlődő tevékenységek közé tartozik. Nagyon népszerű a diákok körében, akik kellő motivációval rendelkeznek, függetlenül attól, hogy iskolánkat képviselik-e külső versenyeken vagy “csak” iskolán belül mérkőznek meg. A sport segít a korlátok leküzdésében is, hiszen a sikereinknek mindnyájan egyformán örülünk. A számos sportverseny között különösen népszerű a…

AZ IDÉN 6. ALKALOMMAL RENDEZTE MEG A KIRÁLYHELMECI SZAKKÖZÉPISKOLA A BODROGKÖZI ALAPISKOLÁK SPORTOLIMPIÁJÁT

A sportrendezvények napjainkban azon események közé tartoznak, melyek sok fiatalt vonzanak és nagy számban képesek őket mozgósítani. A mozgás fontos szerepet kellene, hogy betöltsön a tizenévesek életében, ám az elmúlt évtizedek technikai vívmányainak köszönhetően a sport az iskoláskorú gyerekek mindennapjaiban egyre inkább háttérbe szorul – pedig az egészséges és aktív életmód fontosságát senki sem vonja kétségbe. Mielőtt az…

TEREMFOCI-BAJNOKSÁG

2014. március 27-én zajlott annak a teremfoci-bajnokságnak a körzeti fordulója, melyet  Kassa Megyei Önkormányzata szervezett a régió középiskolásai számára. A bajnokságnak idén a királyhelmeci gimnázium adott otthont. A torna résztvevői között voltak a királyhelmeci és a nagykaposi gimnázium valamint a nagykaposi és a királyhelmeci szakközépiskola csapatai. Az iskolák körmérkőzéseket játszottak (a mindenki mindenkivel elv alapján), vagyis minden csapat három mérkőzést játszott az előzetes sorsolás…