Az iskolai élmények, tapasztalatok végigkísérik és hatással vannak az ember életére. Ezért is igyekszünk támogatni minden olyan iskolai tevékenységet, amely meghatározóvá válik a diákok életében, illetve nevelési szándékkal bír. Ezzel a céllal rendezett 2015. október 9 -én a sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon is sportversenyt, amely keretén belül focitornára is sor került. Iskolánkat Mgr. Jánošík Zoltán tanár úr vezetésével a következő diákok képviselték: Kasko István, Pankulics Zsolt, Bodnár Richard, Kovács Erik, Bók Ádám, Jáger K. Adrián. A mi csapatunkon kívül még négy iskola állított fel csapatot, melyek két csoportba voltak beosztva, ahol mindenki összemérhette erejét a másikkal.
Igaz, hogy a pálya kissé csúszós volt, de gyönyörű őszi időben zajlott a torna. A diákok lelkesedése, tapintatossága, versenyzéshez való alázata tette még kellemesebbé a napsütéses időt. Záróbeszédében az iskola igazgatója Dr. Téglás Zsolt Gábor külön kiemelte a tiszta versenyszellem fontosságát. A finom, gazdag ebéd teljesen feledtette velünk az elszenvedett két vereséget is. Bátran elmondhatjuk, hogy ismét rengeteg élménnyel és új barátságokkal érkeztünk haza.