A Tudományos Diákköri Szaktevékenység versenye a tehetséges diákok képességeit fejleszti. A felkészülés alatt a versenyzők új dolgokat alkotnak, ill. azon dolgok fejlesztésével foglalkoznak, amelyek iránt érdeklődnek.
Az idei, 37. évfolyam is iskolai, regionális, kerületi majd országos illetve nemzetközi fordulóból áll. A regionális fordulót iglói (Spišská Nová Ves) szakközépiskola rendezi meg 2015. március 26-án, a kerületi forduló pedig a kassai szakközépiskolában lesz 2015. április 1-jén. Az országos forduló házigazdája a Pöstyéni (Piešťany) Vendéglátóipari Szakközépiskola lesz 2015. április 21-24-én.
Iskolánk idén is bekapcsolódott a versenybe. Az iskolai fordulót 2015. március 3-án rendeztük meg a B17-es szaktanteremben 7:30-tól 13:00-ig.
Az 1. versenybizottság tagjai (7:30-9:05): Ing. Mikuláš Kalitza, Ing. Ivan Vincens, Mgr. Zoltán Jánošík, Ing. Helena Kovácsová, Bc. Zoltán Rácz.
Szakágak: 05 – Életkörnyezet, geográfia, geológia, 07 – Mezőgazdaság (földművelés, erdő- és a vízgazdálkodás), 09 – Gépészet, kohászat, közlekedés, 12 – Elektrotechnika és hardware, 13 – Történelem, filozófia, jogtudomány
Versenyzők:
S.sz. | A pályamunka címe | Szak | A versenyző neve | Oszt. | A konzulens neve |
1. | A foltovoltaikus energia kihasználása egy családi ház energetikai gazdaságosságában | 05 | Dávid Pirigyi, Krisztián Ferko | III.A | Ing. Ivan Vincens |
2. | A szőlőtermesztés és a bortermelés ökonómiai jelentősége a Bodrogköz területén | 7 | Diana Holováczová, Loreta Siriková | II.A | Ing. Ilona Kovácsová |
3. | Szakrális épületek története Délkelet-Zemplénben | 13 | Nikola Gabódová, Diana Pekáriková | II.A | Mgr. Zoltán Jánošík |
4. | Gokart készítése | 09 | Matúš Nagy, Patrik Kiš | II.D | Bc. Zoltán Rácz |
Az 2. versenybizottság tagjai (7:30-9:05): Ing. Mikuláš Kalitza, Ing. Alžbeta Darányiová, Ing. František Hajdu, Štefan Horváth
Versenyzők:
S.sz. | A pályamunka neve | Szak | A versenyző neve | Oszt. | A konzulens neve |
1. | feszültségátalakító 12-230V – 600 W | 12 | Alexander Bacskai | IV.A | Dóczi |
2. | erősítő 2 x 100 W | 12 | Bence Bajusz | IV.A | Dóczi |
3. | erősítő 2 x 100 W | 12 | Peter Battyányi | IV.A | Horváth |
4. | erősítő 2 x 15 W | 12 | Dávid Gyüre | IV.A | Horváth |
5. | szabályozható tápegység | 12 | Norbert Henczel | IV.A | Ing. Kalitza |
6. | lézer show | 12 | Dávid Kovács | IV.A | Ing. Hajdu |
7. | erősítő 100 W | 12 | Tomáš Kováč | IV.A | Ing. Hajdu |
8. | elektronikus sztroboszkóp | 12 | Attila Kukó | IV.A | Ing. Darányiová |
9. | feszültségátalakító 12 – 230 V 300 W | 12 | Marián Nehéz | IV.A | Ing. Darányiová |
10. | stereo erősítő | 12 | Alexander Nagy | III.B | Ing. Hajdu |
11. | erősítő 2 x 100 W | 12 | Gabriel Füstös, Csaba Lipán | III.B | Ing. Hajdu |
A versenyre egy tágas, frissen berendezett, elektroműszerész szakos diákok számára kialakított, B17-es szaktanteremben került sor. A versenyzők jól felkészültek voltak, és minőségi munkákat mutattak be. A zsűrit kellemesen meglepte Gabriel Füstös és Csaba Lipán III.B osztályos diákok 2x100W-os erősítője, amely mobiltelefonról is irányítható volt. A verseny nagyon jó hangulatban zajlott. A versenyzők csakúgy, mint a bizottság tagjai elégedettek voltak a bemutatott pályamunkákkal. A továbbjutott versenyzők a zsűri tagjaitól rengeteg hasznos tanácsot kaptak munkáik kisebb hibáinak kiküszöbölésére valamint tökéletesítésére.
Azon versenyzők névsora, akik részt vehetnek a következő, regionális fordulóban, az Iglói (Spišská Nová Ves) Szakközépiskolában, 2015. 3. 26-án.
S.sz. | A pályamunka címe | Szak | A versenyző neve | Oszt. | A konzulens neve |
1. | A foltovoltaikus energia kihasználása egy családi ház energetikai gazdaságosságában | 05 | Dávid Pirigyi, Krisztián Ferko | III.A | Ing. Ivan Vincens |
2. | A szőlőtermesztés és a bortermelés ökonómiai jelentősége a Bodrogköz területén | 7 | Diana Holováczová, Loreta Siriková | II.A | Ing. Ilona Kovácsová |
3. | Szakrális épületek története Délkelet-Zemplénben | 13 | Nikola Gabódová, Diana Pekáriková | II.A | Mgr. Zoltán Jánošík |
4. | Gokart készítése | 09 | Matúš Nagy, Patrik Kiš | II.D | Bc. Zoltán Rácz |
A verseny végső sorrendje a 12. számú szakágazatban (elektronika és hardware):
Sorrend: Név ___ A pályamunka neve pontszám/max.40
- Peter Battyányi erősítő 2 x 100 W 38
- Marian Nehéz feszültségátalakító 12 – 230 V 300 W 37
- Gabriel Füstös, Csaba Lipán erősítő 2 x 100 W 36
- Alexander Bacskai feszültségátalakító 12-230V-600 W 35
- Attila Kukó elektronikus sztroboszkóp 32
- Alexander Nagy stereo erősítő 30
- Norbert Henczel állítható feszültségforrás 28
- Dávid Gyüre erősítő 2 x 15 W 27
- Tomáš Kováč erősítő 100 W 26
- Bence Bajusz erősítő 2 x 100 W 7